VÉGLEGES A TOKIÓI KEZDŐDÁTUM

Olimpia 2020-2021

VÉGLEGES A TOKIÓI KEZDŐDÁTUM

Úgy látszik, hogy Mark Adams, a NOB szóvivője tegnap nem találta el a helyes választ a 2021-es olimpiai kezdődátumra azzal a megállapításával, hogy minden csupán „spekuláció”, hiszen ma Thomas Bach a NOB elnöke, az ötkarikás játékok tokiói szervezői, valamint Yoshiro Mori a Tokiói Olimpia elnöke egy videokonferencia tárgyalásai után bejelentették: a Tokió 2020-as játékokat 2021. július 23-án nyitják meg és augusztus 8-ig tartanak, majd ezt követően rendezik meg a paralimpiai játékokat.

A New York Times értesülése szerint Bach elnök hangsúlyozta: A világjárvány miatt bekövetkezett halasztás számos komplex tervezési döntés átírását tette szükségessé mind a NOB, mind a tokiói szervezők számára. A változtatásoknak maximálisan figyelembe kell venniük az érdekelt felek sokaságát, valamint a sportolói igények olykor egymástól teljesen eltérő voltát. Nem utolsó sorban pedig alkalmazkodniuk kell a kereskedelmi és médiapartnereik igényeihez is.

A Tokió 2020 szervező bizottsága ma különböző intézkedéseket jelentett be, amelyek a megváltozott helyzet miatt bekövetkező a zavarok megelőzését, hatásuk csökkentését célozzák. Ennek érdekében a több ezer önkéntest toboroznak, akik egy évre szóló állásajánlatot kapnak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on print
Print
Share on email
Email
X