A zalaegerszegi tornával véget értek a régiós döntők a B33 DIÁKOLIMPIA® 2014/15 szezonjában!

A zalai megyeszékhelyen megrendezett torna a – korábbiakhoz hasonlóan – szórakoztató játékot hozott.

Az „A” korcsoportban a fiúknál a két döntős és egyben továbbjutó csapat kiemelkedett a mezőnyből.
Meggyőzően meneteltek végig a döntőig, még szoros mérkőzésük sem nagyon volt.
A fináléban aztán a hazai Nincsen csapata 13:10-re múlta felül a Tóvárosi Általános Iskola csapatát.

Ugyanebben a korosztályban a kaposvári Gyakorló Csibék dominálta a tornát.
A legszorosabb meccsüket – nem meglepő módon- a döntőben játszották a kanizsai Kőrösi-Péterfy csapata ellen,
melyen 10:5-re diadalmaskodtak.

A „B” korcsoportban a fiúknál kiegyenlítettebb küzdelem volt.
A három továbbjutó csapat között nüánsznyi volt csupán a különbség.
Végül a döntőben a hazai Vajkezűek 17:16-ra győzték le a kaposvári Munkácsy csapatát.

A lányoknál a Vasvári simán nyerte a fehérvári „házi” döntőt és ezzel együtt a tornát.

A továbbjutók

LÁNYOK – “B” KORCSOPORT

CSAPATNÉV TELEPÜLÉS ISKOLA
1. Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium Székesfehérvár Vasvári Pál Gimnázium
2. Tóparti Székesfehérvár Tóparti Gimnázium és Művészeti SzKI
3. Munkácsy 1 Kaposvár Munkácsy Mihály Gimnázium

FIÚK – “B” KORCSOPORT

CSAPATNÉV TELEPÜLÉS ISKOLA
1. Vajkezűek Zalaegerszeg Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola
2. Munkácsy Kaposvár Munkácsy Mihály Gimnázium
3. Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Csömend Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola

LÁNYOK – “A” KORCSOPORT

CSAPATNÉV TELEPÜLÉS ISKOLA
1. Gyakorló Csibék Kaposvár Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
2. Kőrösi-Péterfy Nagykanizsa Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Általános Iskola

FIÚK – “A” KORCSOPORT

CSAPATNÉV TELEPÜLÉS ISKOLA
1. Nincsen Zalaegerszeg Kölcsey Ferenc Gimnázium
2. Tóvárosi Tini DSE Székesfehérvár Tóvárosi Általános Iskola

A győztesek 10.000 forintos DECATHLON vásárlási utalvánnyal gazdagodtak!

Köszönjük mindenkinek a részvételt és a továbbjutóknak sok szerencsét kívánunk az “A” korcsoport május 23-án Pécsett, illetve a “B” korcsoport május 28-án Törökbálinton megrendezésre kerülő döntőjéhez, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A döntőn készült képeket a MÉDIATÁRban tekintheted meg.