B33 Diákolimpia – Döntők, információk – 2017

B33 Diákolimpia Országos döntő időpontjai

Időpont Helyszín Korcsoport Szállás
2017. május 20. Hódmezővásárhely “A” korcsoport Horváth Zoltán
Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata
Sportreferens
E-mail: horvathz@hodmezovasarhely.hu
2017. június 3. Oroszlány “B” korcsoport Kláris Zoltán
OSE
E-mail: klaris.zoltan@freemail.hu

LEZAJLOTT VERSENYEK

DECATHLON B33 Diákolimpia “A” korcsoportos Döntő

Hódmezővásárhely főterén kellemes hangulatban és szép környezetben zajlott a rendezvény. Helyi amatőr tornával kezdődött a nap, a diákolimpia döntő mérkőzései 8 fiú és 8 lány csapat részvételével pedig 11 órától kezdődtek.
A csapatok nagyon jól felkészültek és ennek köszönhetően a csoportküzdelmek kiélezetten zajlottak.
Az elődöntő, ha lehet még izgalmasabb mérkőzéseket hozott és a döntők igazi rangadók voltak.

Lányok:
I. Dienes A
II. Babits33
III. Jezsuita, Kőrösi A

Fiúk:
I. Acélosok
II. Rózsaszín Unikornis
III. Kemény Legények, Kölcsey

Női felnőtt kategóriában a 8 csapatos torna résztvevői között a magyar női 3×3-as válogatott 2-2 csapat mellett az osztrák, az ukrán és szlovák válogatott is szerepelt. Károlyi Andrea szövetségi kapitány vezette női válogatott készül az idei kontinens és világverseny selejtezőire. A hódmezővásárhelyi állomás fontos szerepet játszott felkészülésükben, itt a WOMENHUN1 csapata veretlenül győzedelmeskedett.
I. Womenhun1
II. Ukraine 1
III. Austria 1

Elite kategóriában közel 15 csapat nevezett, ezek közül néhány visszatérő külföldi csapat is képviseltette magát.
A szoros küzdelmek és kiélezett mérkőzések közepette UKR2 csapat nyerte meg.
I. UKR2
II. ORIONMenjancnice
III. Adecco 3×3 Maribor

Következő helyszín Oroszlány, ahol a B33 DIÁKOLIMPIA “B” korcsoportos Országos döntője kerül megrendezésre és itt ismét lehetőség nyílik bejutni a budapesti döntőbe.
B33 TOUR Elite kategóriájának döntőjének (2017. július 2.) győztese kvalifikál a FIBA 3×3 World Tour Masters Prága állomására (az utazás költségét a szervezők állják, az ott-tartózkodás költségeit a FIBA), és 1.000 EUR pénzdíjazásban is részesül.

A döntő eredményei ITT tekinthetők meg.


DECATHLON B33 Diákolimpia “B” korcsoportos Döntő

2017.06.03-án Oroszlányban került megrendezésre a DECATHLON B33 TOUR második állomása és a DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA “B” korcsoport Országos Döntője.

A diákolimpia döntő mérkőzései 12 fiú és 12 lány csapat részvételével 11 órától kezdődtek.
A résztvevők jól teljesítettek, ezért ennek köszönhetően izgalmas mérkőzéseket láthattunk, ahol az alábbi eredmények születtek:

Lányok:

  1. CKLG-Egyiklány
  2. Zrínyi Gimnázium
  3. Pipacsok
  4. Berzsenyis Kaktuszok

Fiúk:

  1. Krleza
  2. TAKY TEAM
  3. Körmend Kölcsey
  4. NSJG

A csapatoknak ezúton ismételten gratulálunk.

A  részletes eredmények ITT tekinthetők meg.

Decathlon B33 Diákolimpia

A 2016-2017-ES B33 DIÁKOLIMPIA RÉGIÓS DÖNTŐIBŐL TOVÁBBJUTOTT CSAPATOK

“A” korcsoport – FIÚ

Rózsaszín unikornisokSzent István Általános IskolaHódmezővásárhely
Kertvárosi ördögökSzent Jószef Kertvárosi Katolikus Általános IskolaHódmezővásárhely
CiszterciCiszterci Szent István GimnáziumSzékesfehérvár
Karinthy FrigyesKarinthy Frigyes Általános IskolaBudapest
AcélosokBolyai János Gyakorló Ált. Isk. és GimnáziumSzombathely
KölcseyKörmendi Kölcsey utcai Ált. Isk. és AMIKörmend
Kemény legényekEgri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános IskolaEger
SzegősökSzegő Gábor Általános IskolaSzolnok

“A” korcsoport – LÁNY

II. Rákóczi Ferenc Lány AII. Rákóczi Ferenc GimnáziumBudapest
Baksay-2Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános IskolaKunszentmiklós
Dienes ADienes Valéria Általános Iskola,Valéria Dienes GrundschuleSzekszárd
Babits33Szekszárdi Babits Mihály Általános IskolaSzekszárd
Kőrösi AKőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor Ált. IskolaNagykanizsa
Zrínyi GimiZalaegerszegi Zrínyi Miklós GimnáziumZalaegerszeg
Herman lányok 2Miskolci Herman Ottó GimnáziumMiskolc
Jezsuita1Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és KollégiumMiskolc

“B” korcsoport – FIÚ

Bolyai II.Bolyai János GimnáziumKecskemét
SchillerFriedrich Schiller GimnáziumPilisvörösvár
NSJGBudakeszi Nagy Sándor József GimnáziumBudakeszi
MunkácsyKaposvári Munkácsy Mihály GimnáziumKaposvár
KrlezaMiroslav Krleza Horvát Általános Iskola, GimnáziumPécs
Taky TeamTóparti GimnáziumSzékesfehérvár
SZIG SopronSoproni Széchenyi István GimnáziumSopron
Körmend KölcseyKörmendi Kölcsey Ferenc GimnáziumKörmend
Hamvas Béla Gimnázium 2Hamvas Béla GimnáziumOroszlány
Eötvös „A”Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és KollégiumTiszaújváros
Krúdy1
Krúdy Gyula GimnáziumNyíregyháza
Vasvári aNyíregyházi Vasvári Pál GimnáziumNyíregyháza

“B” korcsoport – LÁNY

CKLG-EgyiklányCeglédi Kossuth Lajos GimnáziumCegléd
Pipacsok

Szegedi SZC Gábor Dénes SzakgimnáziumaSzeged
Jaglány1József Attila Gimnázium és SZKIMonor
Kőrösi1Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
Budapest
Tanár úr Fiatal SzépségeiSzent László GimnáziumBudapest
BMRG LányokBaár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és KollégiumBudapest
Berzsenyi KaktuszokBerzsenyi Dániel Evangélikus GimnáziumSopron
Zrínyi GimnáziumZalaegerszegi Zrínyi Miklós GimnáziumZalaegerszeg
Berzsenyi NinjákBerzsenyi Dániel Evangélikus GimnáziumSopron
Fráter2Fráter György Katolikus GimnáziumMiskolc
Herman lányok 1Miskolci Herman Ottó GimnáziumMiskolc
Szolnok VKG Lány 1Varga Katalin GimnáziumSzolnok