A DECATHLON B33 TOUR 2015 zalaegerszegi döntője is véget ért

A DECATHLON B33 TOUR 2015 zalaegerszegi döntője is véget ért

Az idei évben is Zalaegerszegen rendezték a Decathlon B33 Tour ELITE kategóriájának döntőjét.
A három selejtezőből 12 csapat került a döntőbe, hogy a győztes az 1.000 eurós fődíj mellett kvalifikálja magát a World Tour Masters-re Prágába.

Ennek megfelelően a nemzetközi viszonylatban is nagyon erős ELITE mezőnyben – a két csapattal is bejutó magyar válogatott mellett – szerb, lengyel, cseh, szlovén csapatok indultak, akik közül többen is a legszűkebb világelitbe tartoznak.
A legjobb példa a 2014-es tokiói 3×3 World Tour Masters döntőjét nyerő, ezúttal Al Wahda néven induló Novi Sad, aki tavaly az első helyet szerezte meg a B33 Touron.

A délelőtti napsütésben a profi csapatok mellett szép számmal jelentek meg amatőr csapatok is, illetve az idén először megépített lelátókon sok érdeklődő néző is helyet foglalt. Az ELITE kategóriában már a csoportmérkőzések igen kiélezettek voltak, ahonnan többségében az esélyesek jutottak tovább és nagy örömünkre a két magyar válogatott csapat is tovább ment.
Ezután az égiek azt akarták, hogy az egyenes kieséses szakaszt már a városi sportcsarnokban folytassák a versenyzők, és pont annyi esőt küldtek, hogy a szervezőknek ne maradjon választásuk és átköltöztessék a rendezvényt fedett helyre.

A sportcsarnokban folytatódó egyenes kieséses szakaszban az Al Wahda nagy iramú két mérkőzésen jutott el a döntőig, de továbbjutásuk igazából nem forgott veszélyben, pedig a kecskeméti selejtezőn győztes szlovén csapattól nagyobb ellenállásra lehetett számítani.
A másik ágon öldöklő küzdelem volt, és az elődöntőben a korábbi világelső 3×3 Maribor és a magyar válogatott Pannónia csapott össze. Hihetetlen izgalmas küzdelem végén a hazaiak jutottak be a döntőbe, ami óriási bravúr, hiszen egy Top10-es csapatot sikerült felülmúlniuk.

A döntőben sajnos nem tapasztalhattunk nagy izgalmakat, mert a magyar csapatból nagyon sokat kivett a szlovének elleni elődöntő, így nem tudtak partiban maradni a címvédő-világelsővel, de így sem érheti kritika őket, mert kiemelkedő formában kosaraztak az egész tornán a szerbek. A csúcsformában kosárlabdázó Dusan Bulut mellé mindig volt valaki, aki hozzátette a szükséges pluszt, hogy megnyerjék a tornát.

Gratulálunk az Al Wahda csapatának, hogy megvédték B33 Champion címüket és így átvehették az 1.000 eurós fődíjat és a prágai World Tour Masters-re való utazás jogát.

Köszönjük minden közreműködőnek, játékosnak, játékvezetőnek, nézőknek a részvételt!

A B33 történetének legsikeresebb tornáját nézhettük végig idén!
Még több sikeres magyar csapatot várunk jövőre is!

A B33 Tourral kapcsolatos további információkat az alábbi linkeken találjátok:

CIKKEK, INFORMÁCIÓK » LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK »
Facebook
Twitter
Skype
WhatsApp
Print
Email